Nyári szünet - szünet az oldalnak is?
2013.06.20. 19:18
Örülök, hogy itt a nyár, végre az iskolával sem kell foglalkozni, viszont én minden nyáron elutazom...
Először is: tudom, hogy mostanság nem sok frisset tettem fel az oldalra, de ez amiatt van, hogy teljesen elment a kedvem az oldaltól, hiszen a látogatottság gyakorlatilag egyenlő a nullával. Tehát még ha nem is frissítek, az se számít, mert úgysem jár erre senki, aki észrevenné... (Ezt a bejegyzést is csak azért írtam meg, mert már létrehoztam ezt a menüpontot.)
Másodszor: Igen, nyár van. Mondhatnám, hogy próbálok gőzerővel frissíteni, de ez sajnos nem így működik. Egyrészt a fent említett dolog miatt, másrészt pedig amiatt, hogy alig több mint egy hét múlva elutazom, és valamikor augusztusban jövök haza. Addig pedig nem leszek számítógépközelben.
Szóval: kellemes nyarat mindenkinek, ha visszaérek, igyekszem valamennyit frissíteni!
|